Balás Béla Reisz Péter Pál Vincze József Bara Erdélyi Oszkár Bende Irén Bokor László Lókucza Sándor
A dokumentumfilm teljesen új szemszögből mutatja be a Kádár-korszak állambiztonsági munkájának egy szeletét. Először szólal meg egykori tartótiszt, ráadásul a katolikus egyházi vonalról, másrészt a szembesítés módszere, mint kendőzetlen párbeszéd új megvilágításba helyezi és még hitelesebb képet ad az akkori állambiztonság céljairól, beszervezési eszközeiről és a végrehajtás módszereiről. Főszereplője egy volt rendőrtiszt, "a tartótiszt", számtalan ügynök, hálózati személy beszervezője és tartója. Fő szakterülete az "egyházi reakció" elleni harc. Előbb a Komárom megyei Rendőr főkapitányságon teljesít szolgálatot, majd a 80-as évek közepén a fővárosba kerül és országos szinten folytatja megkezdett tevékenységét egészen a rendszerváltásig e terület egyik felelős irányítójaként, mint a Belügyminisztérium III/III-1-b alosztály vezetője alezredesi rangban. A dokumentumfilmben saját életét tárja elénk, nagy hangsúlyt fektetve az évtizedeken keresztül végzett titkos feladatára, kezdve a belső motivációjától, szakmai fogások bemutatásán keresztül a film vége felé kiteljesedő utolsó összegzéséig. Miközben betekintünk a dossziéhalmazok sokasága közül kiemelt, végtelen mennyiségű jelentésekbe, az egykor szigorúan titkos iratokba. A főhős szembesítése megfigyeltettjeivel - köztük ma plébános, egykor káplán; ma templomigazgató, egykor egyházi gimnáziumi igazgató; ma megyéspüspök, egykor plébános -, a felek közti beszélgetések érzékeny pontokat feszegetnek és rávilágítanak arra, hogy a kérdés a mai napig sem rendeződött. A film karakter és korrajz egyben és annak a felismerése, hogy szavakkal le lehet zárni ugyan a múltat, de mélységeiben és igazán feldolgozni, abból okulni, ki-és megbeszélés, akár a fájdalmas szembesítés nélkül nem lehet.
Fájlnév: A tartotiszt - 2013 TvRip.avi Fájl mérete: 816 Mb.
[Film] Érvényes: Igen [AVI] Időtartam: 00:52:32 Film teljes: Igen