rendező: Szikora János forgatókönyvíró: Pataki Éva producer: Nagy Endre ügyvezető producer: Barathy Boglárka, Jankai Béla, Somlai Dávid gyártásvezető: Székely Ágnes operatőr: ifj. Jancsó Miklós (Nyika) vágó: Pap Levente
Gáspár Sándor (Szikszai János református lelkész) Imre Krisztián (Manszbarth Antal plébános) Hirtling István (Haynau) Juhász Illés (Wunyewszky) Kelemen István (Valkay) Kerkay Rita (Julika) Kozáry Ferenc (Ernst) Kricsár Kamill (Buder) Krisztik Csaba (Axmann) Kuna Károly (Stöckl) Kádas József (Lezsó) Ladányi Júlia (Redl Anna) Sághy Tamás (Hartlieb) Varga Lili (Szikszainé) Sarádi Zsolt (Zsoldos Mihály) Lábodi Ádám (Förhétz)
1849 nyarán a magyar szabadság még javában vívja csatáit az ország keleti felében, de a nyugati felét már megszállták az osztrákok. Haynau Nagyigmándon - Győr mellett - az elmenekült református lelkész parókiájában rendezi be főhadiszállását. Nem hagy kétséget afelől, hogy mi várható: a katonai ellenállókra halál, a lakosságra behódolás. Haynau gépezete elsők között a szegény nép lelki vezetőire, a papokra csap le. Szikszai János református lelkészt és Manszbarth Antal plébánost elhurcolják Haynau emberei és vallatásnak vetik alá. A két egyházfi - akik mást nem követtek el, csak hazafiként viselkedtek a Szabadságharc alatt és erre buzdították híveiket is - nincsenek tudatában a rájuk leselkedő veszélynek...
Fájlnév: Itelet es kegyelem - 2021.mkv Fájl mérete: 718 Mb.
[Film] Érvényes: Igen [Matroska] Időtartam: 01:10:12 Film teljes: Igen
[Videó] Felbontás: 720x404 Kodek: MPEG4 ISO advanced FPS: 25,00