rendező: Tarr Béla író: Krasznahorkai László, Víg Mihály, Dobai Péter, Mihók Barna forgatókönyv: Krasznahorkai László, Tarr Béla producer: Fehér György, Joachim von Vietinghoff, Ruth Waldburger zeneszerző: Víg Mihály operatőr: Medvigy Gábor dramaturg: Tarr Béla vágó: Hranitzky Ágnes
Víg Mihály (Irimiás) Dr. Horváth Putyi (Petrina) Székely B. Miklós (Futaki) feLugossy László (Schmidt) Derzsi János (Kráner) Peter Berling (az orvos)
Az Isten háta mögötti alföldi településről az évek során elvándoroltak a lakosok. Nem maradt csak három házaspár - Schmidték, Halicsék, Kránerék -, három agglegény -, a gépész Futaki, az iskolaigazgató és a Doktor, aki azzal tölti napjait, hogy iszik és naplót vezet mindarról, amit az ablakából lát - özvegy Horgosné a négy gyerekével és a kocsmáros. Októberben a férfiak megkapják elmaradt bérüket, ami jó alkalomnak tűnik Schmidték és Futaki számára is, hogy megszökve a többiek pénzével új életet kezdjenek. Váratlanul hír érkezik, hogy jön Irimiás a karizmatikus csaló Petrinával, a kísérőjével. A feszült várakozás részeg kocsmai táncolásban éri el tetőfokát, miközben Horgosné legkisebbik gyereke Estike megmérgezi a macskáját, majd önmagát is. A haláleset miatti lelkiismeret furdalást használja ki Irimiás arra, hogy elvegye összes pénzüket, és áttelepítse valamennyiüket - a Doktort kivéve, róla ugyanis mindannyian elfeledkeznek - az új élet reményében egy még lepusztultabb vidékre. Irimiás a hatalmába kerített embereket később mégis széttelepíti, hogy spicliket csináljon belőlük büntetett előéletének korrigálásához. Egyedül Futaki vonja ki magát Irimiás bűvköréből és elindul valamerre, hogy éjszakai portási állást találjon. Az alföldi településen már csak a Doktor él. Amikor rájön, hogy senki sincs, akit megfigyelhetne, bedeszkázza belülről ablakát. A rom-templom tornyában egy, a török időkből itt maradt kísérteties alak harangoz.
Fájlnév: Satantango - 1994 part 1.avi Fájl mérete: 1,37 Gb.
[Film] Érvényes: Igen [AVI] Időtartam: 02:47:42 Film teljes: Igen