"Amikor mindez megtörtént, harmincas éveimnek közepén jártam. Történelmet tanítottam egy budapesti gimnáziumban, feleségemmel és a két gyerekkel éltünk két és félszobás lakótelepi lakásunkban. Erősnek gondoltam magam, tele tervvel, ambícióval. Úgy éreztem, végre egyenesbe jön az életem. Azonban minden másként alakult. Nem utolsó sorban azért, mert kibírhatatlanul meleg volt a lakásban. Nem csoda. A tizediken laktunk, egy panelházban. Ráadásul levelet kaptam az adóhivataltól." Ezekkel a mondatokkal kezdődik a film főhősének visszaemlékezése, ugyanis, rajta kívül álló okok miatt rákényszerül arra, hogy összefoglalja felnőtt kora néhány hetének történéseit. Élete a szemünk előtt hullik darabjaira, krimibe illő pokoljárása őrült tempóban rohan az elkerülhetetlennek hitt, drámai végkifejlet felé, hacsak... hacsak nem talál magyarázatot mindarra, ami vele és körülötte történik. Hiszen az a feltevés, mely szerint paranoiásak vagyunk ugyan, de minket tényleg üldöznek, nagy ritkán igaznak bizonyulhat.