Jávor Pál (Dr. Egry Iván) Karády Katalin (Ralben Edit) Szörényi Éva (Nagy Józsa) Somlay Artúr (Ralben kegyelmes) Bilicsi Tivadar (Boskó Pál, újságíró) Kamarás Gyula (Ahrenberg gróf) Pethes Sándor (Dr.Csokonai István)
Dr. Egry Iván öngyilkosságot követ el szállodai szobájában. Az ő története pereg végig attól a pillanattól kezdve, hogy a lépcsőházban először látja meg a lányt akiről később kiderül: Ralben Edit a neve. Iván meghívatja magát hozzájuk. Edit ekkor Ahrenberg gróf menyasszonya. Csakhamar Iván kéri meg a lány kezét és esküvőjükig egy bérelt kis budai lakásban találkoznak. Edit azonban továbbra is tartja a kapcsolatot volt vőlegényével. Emiatt Iván szakítani próbál. Nagy Józsa jelenthetne kárpótlást a férfi számára, de mivel a nagy szerelem Edithez köti - revolverrel végez magával. -- Zilahy Lajos saját, 1922-ben megjelent - és rögtön betiltott - regényéből írta forgatókönyvet, amely a két nő között őrlődő férfi őszintén ábrázolt történetével milliók szívébe férkőzött be. Karádynak ez volt az első filmje és egy csapásra ünnepelt sztár lett. A cenzúra a filmet is betiltotta kemény társadalomkritikája miatt. A film bemutatója 1939. szeptember 21-én volt.