 |
Elektrotechnika 2013.1-10-Ig
|
|
ember2003 | Dátum: Csütörtök, 2013-11-14, 04:10 | Üzenet # 1 |
Pincér
Csoport: Feltöltő
Üzenetek: 162
Állapot: Offline
| Elektrotechnika 2013.1-10-Ig

Könyv címe: Elektrotechnika Kiadás dátuma: 2013 Formátum: PDF/33.6MB
Elektrotechnika 2013-as számai 1-10-ig
Az ELEKTROTECHNIKA című folyóirat a Magyar Elektrotechnikai Egyesület hivatalos lapja, az egyik legnagyobb példányszámú műszaki-tudományos folyóirat, amelyet Zipernowsky Károly 1908-ban alapított. A lapot akkor is, most is díjmentesen kapják az egyesületi tagok.
A lap fő feladatának az alapítók azt tartották, hogy a központ és a tagok oda-vissza áramló szellemi kölcsönhatásának közvetítője legyen. Adjon helyet a vitáknak, és a szakmai életről értesítse a külföldi partnereket is. Megfogalmazódó kívánalom, hogy a szakemberek érdekeit céltudatosan mozdítsa elő, és a különböző szakágak igényeinek feleljen meg. Ezen alapítói célokat ma is követjük és fontosnak tartjuk.
Az újságban megjelent szakcikkek, pr. cikkek és hirdetések az elektrotechnika és a hozzá kapcsolódó tudományágak elért műszaki eredményeit mutatják be. Az elektronika informatikai rohamos fejlődése azonban behatol az erősáramú technikába mind elméleti, mind alkalmazás szempontjából. A folyóirat szeretné publikációiban követni ezt a fejlődést, és különösen az informatika terén az olvasókkal ismertetni az elért eredményeket, követelményeket, fejlődési tendenciákat.
Köszönöm, ha megköszönöd a munkám
|
|
| |
kiry | Dátum: Szerda, 2014-05-28, 16:16 | Üzenet # 2 |
Közlegény
Csoport: Felhasználó
Üzenetek: 4
Állapot: Offline
| Köszönom!
|
|
| |
Zsozsi | Dátum: Vasárnap, 2014-08-17, 19:56 | Üzenet # 3 |
Pincér
Csoport: Felhasználó
Üzenetek: 1582
Állapot: Offline
| Köszönöm!
|
|
| |
fffff | Dátum: Szombat, 2014-10-18, 19:43 | Üzenet # 4 |
Közlegény
Csoport: Felhasználó
Üzenetek: 7
Állapot: Offline
| Köszi!
|
|
| |
tiger62 | Dátum: Kedd, 2014-12-23, 08:35 | Üzenet # 5 |
 Közlegény
Csoport: Felhasználó
Üzenetek: 7
Állapot: Offline
| Köszönöm.
|
|
| |
Lajos3518 | Dátum: Péntek, 2015-01-02, 11:45 | Üzenet # 6 |
Hadnagy
Csoport: Felhasználó
Üzenetek: 25
Állapot: Offline
| köszönöm
|
|
| |
babyka | Dátum: Szombat, 2015-01-10, 10:20 | Üzenet # 7 |
Közlegény
Csoport: Felhasználó
Üzenetek: 6
Állapot: Offline
| Köszönöm.
|
|
| |
laladi | Dátum: Szombat, 2016-09-03, 19:46 | Üzenet # 8 |
Közlegény
Csoport: Felhasználó
Üzenetek: 3
Állapot: Offline
| Köszönöm.
|
|
| |
HZS | Dátum: Kedd, 2016-12-06, 20:40 | Üzenet # 9 |
Közlegény
Csoport: Felhasználó
Üzenetek: 1
Állapot: Offline
| Köszönöm!
|
|
| |
|
corcydj (17), imre33 (46), Ulti (974), harcsa59 (2624), Kuvasz (2687), manwest (10861), kekszakall (3161), grabacs (7336), anaconda (3357), ferizavik (4255), Rafi87 (4706), SZIGO (4929), Zavi (5201), WadKan (5225), szgabor0704 (37460), SSaaNNyyII1 (6212), viktorksa (6982), dominooo (7254), zsebzsi (7629), Dmoni80 (9619), oszinteorult (9828), Angelo (10289), soltiferi4906 (13520), bambi (13823), Kiki70 (14319), ani5301 (14532), hg7fac (15401), zeja (15432), en7869 (17040), pedro4210 (18599), bubuska56 (18818), nacsadycsalad (19617), tollacska31 (20500), les_kiss (22315), Mohabacsi (24571), lacylla (24915), benedekmarianna (29260), svenson79 (29864), asoka088 (29866), slepter1 (30249), andromeda3 (31626), hzs730501 (32026), petekaba (32486), annaszuszranlom (32530), hercegakos7 (33690), rezmuves61 (34293), laszlo_leblanc (35771), Brutus99 (36348), 6hosis6 (36451), vargavcs (36752), ferdy0613 (36760), [ Teljes lista]
|
 |