Holub professzor nagy jelentőségű új gyógyszerét – az FB-86-ot mindenáron meg akarják szerezni a nyugati hírszerzők. A professzor közvetlen munkatársát próbálják eszközül felhasználni a mindenre elszánt kalandorok, de ő élete kockáztatásával végül is megvédi a találmányt...
Egy római-parti rejtélyes haláleset döbbenti rá a regény hősét, Ősze Miklós fiatal esztergályost arra, hogy ha a múltját nem számolja fel, élete menthetetlenül zsákutcába jut. Erre azonban önmaga ereje nem elég, hiszen gyerekkora óta hazugságra, alakoskodásra nevelték, s most, amikor a hullámok összecsapni készülnek feje felett, önkéntelenül is újra ezekhez a módszerekhez folyamodik. A tisztességes emberek közössége és elveszettnek hitt szerelme azonban utánanyúl, és nem engedi a züllés mélyére zuhanni. Berkesi András a Húszévesekben lebilincselően izgalmas eseményeken keresztül Ősze Miklós életútjának bemutatásával keresi és végső soron adja is meg a választ arra a kérdésre, hogy ki a felelős a mai fiatalok életében mutatkozó morális elferdülésekért. A válasz a szigorú logikával felépített írói koncepció eredményeként egyértelmű: a felelősség azokat a felnőtteket terheli, akik politikai és emberi elvakultságuk következtében az élet ellen nevelik gyermekeiket, mert nem tudják, vagy nem akarják megérteni az új társadalom új etikai, erkölcsi viszonyait. Ezeket a felnőtteket még gyermekeik sem mentik fel tévedéseik következményei alól. Berkesi azonban a cselekmény során megmutatja, hogy a társadalomban meglevő pozitív erők – ha gyakran ellentmondásosan is – képesek ellensúlyozni ezeket a hatásokat.
A Sellő a pecsétgyűrűn kalandregény, de Berkesi sajátos, szenvedélyesen moralizáló írói alkata ebben a műfajban is megtalálja az új kifejezési formát. A sodró áradatú események, kalandok közben alakjait igyekszik minél árnyaltabban ábrázolni, cselekedeteik érzelmi és lélektani rugóit csakúgy, mint a társadalmi-politikai összefüggéseket minél világosabban feltárni. Ezzel a módszerrel nemcsak lebilincselően izgalmas, érdekfeszítő olasmányt nyújt regényével, hanem tisztán és világosan hangsúlyozza legfőbb mondanivalóját, nevezetesen azt, hogy hite szerint a legnagyobb bűn a nép, a társadalom ellen elkövetett bűncselekmény, a szocialista haza elárulása.