A Cigánybáró – a színlap tanúsága szerint – a XVIII. században játszódik, tehát abban az időben amikor Magyarország megszabadul ugyan a török rablógazdálkodástól, de cserébe az osztrák rablósereget kapja, amely föléli, elpusztítja azt is amit a basák, bégek, agák még meghagytak… Jókai a történelmi hátteret jelképnek használja csupán. A hazatérő ifjú Barinkay félreérthetetlenül a szabadságharc hazatérő emigránsaira utal. Míg a szabadságharc külföldre menekült hősei ezer nyomorúsággal, megaláztatással és veszedelemmel küzdöttek, az itthon maradt „császárhű” elemek szépen beültek birtokukba, a kúriájukba, a zsíros állásokba, megkaparintva azokat a javakat is, amiket az emigránsok gazdátlanul hagytak. Mikor az ifjú Barinkay híres áriájában elmondja, hogy hányféle mesterséggel próbálkozott bujdosása során, a kortársak ráismertek az 1848–49 után világgá széledő politikai menekültek sorsára. Ők is végigpróbálták a mesterségek valamennyi válfaját. Élő figura Zsupán alakja is. Ez a hangoskodó, ravasz, alattomos, pénzvágyó kupec nem először szerepel Jókai műveiben. Zsupán édestestvérei elevenednek meg: mohó, harácsoló polgárok, a késve kialakuló magyar kapitalizmus figurái. Így fonódik össze Jókai költészetében a jelen és a néhány ecsetvonással felvázolt múlt, a török hódoltság kora és az 1867-es kiegyezési időszak, így forr össze a történelem és mesemondás, valóság és képzelet, hogy azt az ezeregyéjbeli tündérvilágot formálja ki, amely Jókai életművét a romantikus irodalom nagyszerű alkotásává teszi.